Kik jogosultak vasárnap munkaerőt foglalkoztatni az új szabályok szerint, és milyen feltételekkel tehetik ezt meg?

Az idén júliusban életbe lépett új Mt. jelentősen átírta a vasárnapi foglalkoztatás szabályait. A már elfogadott törvény utolsó pillanatban történt módosítása során a taxatív felsorolás egy új elemmel bővült: a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatók is jogosulttá váltak arra, hogy vasárnap rendes munkaidőben munkavállalókat foglalkoztassanak.

Itt érdemes tisztázni a ,,vasárnap rendes munkaidőben foglakoztatás” fogalmát. A ,,rendes munkaidő” azt jelenti, hogy nem rendkívüli munkaidőben, tehát nem túlórában történik a foglalkoztatás.

Az új törvény alapján a túlóra pótléka 100%, ugyanakkor azon munkáltatók számára, akik a törvény felsorolása alapján nem rendelhetnek el vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzést, vasárnapra a rendkívüli munkaidő (túlóra) elrendelése is tilos.Erre való jogosultság esetén a vasárnapra elrendelt túlmunka (túlóra) esetén a munkáltató egyrészt 100% pótlékot köteles fizetni, másrészt pedig figyelemmel kell lennie a munkavállalók számára elrendelhető túlórák maximális számára is, amely naptári évenként és munkavállalónként maximum 250 óra lehet.

Mindezen tényezőket a munkaügyi felügyelet is kiemelten vizsgálja, és a szabályok megszegőit komoly büntetéssel sújtja. Érdemes tehát tisztában lenni azzal, hogy kik is azok, akik az új szabályok fényében jogosultak vasárnap foglalkoztatni, és milyen feltételekkel tehetik ezt meg.

Az új Mt. 101. § (1) bekezdése tartalmazza azt a taxatíve felsorolást, amely a jogosultak körét meghatározza. E felsorolás a következő:

101. § (1) Vasárnapra rendes munkaidő
     a) a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál vagy munkakörben,
102. b) az idényjellegű,
103. c) a megszakítás nélküli,
104. d) a több műszakos tevékenység keretében,
105. e) a készenléti jellegű munkakörben,
106. f) a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben,
107. g) társadalmi közszükségletet kielégítő, vagy külföldre történő szolgáltatás nyújtásához – a szolgáltatás jellegéből eredően – e napon szükséges munkavégzés esetén,
108. h) külföldön történő munkavégzés során, valamint
109. i) a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál

foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be.

Érdemes kielemezni ezt a felsorolást, mert könnyen félreértés áldozatai lehetünk.

A törvény – bár különböző helyeken – tételesen elmagyarázza a fenti fogalmakat. Ennek megfelelően a 102. § (3) bekezdése szerint egy munkáltató vagy munkakör akkor minősül rendeltetése folytán e napon is működőnek, ha

1. a) a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy
2. b) baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében kerül sor.

A ,,b)” pont egyértelmű, azonban a következő pontok – különösen az i) pont – fényében az a) pont alapján igen kevés munkáltatót vagy munkakört tudunk csak megnevezni, hiszen e feltételnek a különböző vallási tárgyú munkakörökön kívül szinte senki sem felel meg.

A 90. § c) pontja alapján idényjellegűnek az a munkakör tekinthető, amely munkaszervezéstől függetlenül az év egy adott időszakához köthető. Ilyen például a mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunka, vagy például a fesztiválszezon.

Egy munkáltató tevékenysége a 90. § a) pontja alapján akkor megszakítás nélküli, ha

naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban vagy naptári évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott előírt időszakban szünetel és

1. a) társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul, vagy
2. b) a termelési technológiából fakadó objektív körülmények miatt gazdaságosan vagy rendeltetésszerűen másként nem folytatható.

Itt tehát többes feltételnek kell megfelelni: egyrészt a tevékenység szünetelésének időtartama vagy célja, másrészt pedig a tevékenység jellege is számít. A ,,társadalmi közszükséglet” fogalma a közösségi közlekedést, a közműszolgáltatást, az egészségügyet vagy más, hasonló szolgáltatásokat takarja, de mint később látni fogjuk, az eddig evidenciának számító éttermek, benzinkutak és virágüzletek nem társadalmi közszükségletet elégítenek ki.

A 90. § b) pontja választ ad arra a kérdésre, hogy mely munkáltató végez több műszakos tevékenységet: ,,a munkáltató tevékenysége több műszakos, ha tartalma eléri a 80 órát”. E körben tehát azt kell megvizsgálni, a foglalkoztató adott telephelyen foglalkoztatott munkavállalói hetente 80 órán keresztül dolgoznak-e az adott helyen. Ez hétfőtől vasárnapig napi körülbelül 11,5 óra működést feltételez.

A 91. § ad választ a készenléti jellegű munkakör mibenlétére: Készenléti jellegű a munkakör, ha

1. a) a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére,

vagy

1. b) a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár.

Ebbe a körbe jellegzetesen a különféle őrök és portások, illetve a hiba- és zavarelhárítók tartoznak.

A kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók esetén a hangsúly a ,,kizárólag” szón van: az így foglalkoztatott munkavállaló sem pénteken, sem más egyéb napon nem foglalkoztatható az adott munkáltatónál. Ha mégis foglalkoztatják, akkor a munkáltató – vasárnapi foglalkoztatásra való jogosultsága hiányában – bírságra számíthat, illetve pótlék megfizetésére is köteles.

Külföldre történő szolgáltatást jellemzően olyan call-centerek nyújtanak, amelyek fő feladata, hogy egy másik országból érkező hívásokat kezeljenek, vagy másik országban oldjanak meg feladatokat, így nekik munkájuk jellegénél fogva kell e másik ország időbeosztásához alkalmazkodniuk.

Végül pedig vizsgáljuk meg, kik azok, akik a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartoznak. A 2005. évi CLXIV törvény 1. §-a ide sorolja a kereskedelmi, a kereskedelmet kiszolgáló és a turisztikai szolgáltató tevékenységeket is. Ez a törvény viszonylag pontosan meghatározza mindazok körét, akikre vonatkozik, így nem érdemes a szabály ,,kreatív” értelmezésével önhatalmúlag alkalmazni szabályait. A 2. § 13. pontja a kiskereskedelmi tevékenység alá sorolja a vendéglátást is, így e pont értelmében gyakorlatilag mindenki, aki pénzért bármit is árul – akár virágboltot, benzinkutat vagy éttermet üzemeltet -, e törvény hatálya alá tartozik, és mint ilyen, vasárnap rendes munkaidőben foglalkoztathat munkavállalókat.

Azonban az Mt. 140. § (1) bekezdése értelmében az előző felsorolás d), e) és i) pontjai alá tartozó munkáltatók csak 50% bérpótlék fizetése mellett foglalkoztathatnak vasárnap is: tehát a több műszakos, a készenléti és a kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatók 50% pótlékot kötelesek fizetni, amennyiben vasárnap, rendes munkaidőben munkavállalót foglalkoztatnak. Ebből a szempontból tehát a ruhaüzletek, az élelmiszerboltok és a korábban pótlékmentességet élvező benzinkutak, virágüzletek és éttermek a továbbiakban 50% pótlék fizetésére kötelezettek.

Hoffmann Gábor Csaba
Munkajogi és HR tanácsadó